Hajnallétra

Mielőtt még bármiféle magyarázkodásba kezdenék a címben jelzett lemezzel kapcsolatban, tisztázi szeretném, kik is ezek:az After Crying egy, a '80-as évek végén megalakult zenekar, amely zenéjének jellege meghatározhatatlan, illetve változó mértékben lebeg a kamara-és komolyzene, illetve a könnyen emészthető rockzene között. Az After Cryingot pedig - mint ahogy minden más zenekart is - ez az időnként túl kicsi, időnként túl nagy arányváltoztatás teszi kritikailag sebezhetővé. A zenekar (egyébként szintén nem egyszer változó) tagjai kétségkívül profik, ám azt le kell szögezni, hogy a tagok bármit is gondolnak, az After Crying zenéje minden kamaraszerűségével és rockhangzásával a rosszul informálódó Magyarországon a mai napig rétegzenének számít.
Ez pedig 1992-ben méginkább igaz volt. A zenekar ekkoriban épített le kamarajellegéből, jóval kevesebb zenészt nyilvánítottak hivatalosan tagnak, hegedűsök, fúvósok tűntek el, ezzel szemben bekerült az addigi szelídségbe egy dobos, Gacs László. "Azt, hogy a nagy-Cryingnak vége, én, mint a zenekar vezetője jelentettem be februárban egy sikeres koncert után. Rettenetes volt azt a sok megdöbbent arcot látni: ma már, azt hiszem, képtelen lennék egy ilyen bejelentésre" - olvasható Vedres Csaba akkori billentyűs visszaemlékezésében. A szóban forgó lemez felvételére megközelítőleg 2 hetük volt, rettenetes anyagi körülmények között. És mindezek után Bors Jenő, az EMI-Quint kiadó akkori vezetője a következőket volt képes mondani, amikor kiadásra vitték az anyagot: „Az egész lemez elképesztően gyönyörű, de hogy fogom én ezt eladni?” Bors rossz érzése pedig bejött: az addig a zenekar komolyzene- és kamarajellegét megszerető rajongók elfordultak, főleg a dobos bevétele hallatán, míg a rockrajongóknak még nem volt elég "vagány", könnyed (amit egyébként az ezután következő lemezükön, a "Föld és ég" címűn eléggé "feljavítottak" egy kicsit könnyedebb rock-szintre). Vedres Csaba billentyűs eléggé kellemetlenül érezte magát ebben az évben, a lemez szakmai félsikere, és - szerinte - közönség szempontjából népszerűtlensége miatt, és a következő lemez, a "Föld és ég" album felvételei után ki is lépett a zenekarból.
Hogy mégis miért ez a legjobb After Crying-album szerintem? Azt hiszem, pont ezért! A leginkább beletrafált abba a definícióba, amit a zenekar állandóan hajtogat magáról, mégis előtte csak elérni próbálta, utána pedig egy kissé túlhangsúlyozta, pedig már kevésbé volt igaz: ezen a lemezen megteremtette a kamara-és komolyzene, valamint a rock tökéletes egyvelegét. Ha csak azt a parasztlogikát követjük, hogy a lemezen 5 szám van, köztük a legrövidebb 1 perc 55 másodperc (ez egyébként a "Noktürn" című szám, ami egyszerűségével és tömörségével, valamint a dallal kapcsolatos magánéleti emlékek miatt a lemezen belül is személyes kedvencemmé vált), míg a leghosszabb 22 perc 21 másodperc, már ez is jelez valamit, bár a hosszú és rövid kompozíciók váltakozása azért több Crying-albumon is megtalálható.
Azt sem árt hozzátenni, hogy a zenekari leépítettség (hivatalosan 4 tag) ellenére 8 közreműködő zenész szerepel a lemezen. Mindössze négyen valószínűleg lehetetlen lett volna így elkészíteni ezt az anyagot. Viszont bármennyire is magyarázzuk a körülményeket, a zenekar itt érte el azt, hogy a komolyzene-rajongók körülbelül ugyanannyira szerették őket, mint a rockrajongók, és még ha ez mindkét fajtából igen kevés embert is jelent, akkor is ez volt a cél. És a Crying nyila itt végre célba talált.