HTML

Archívum

Filozófia

Irodalom

Film

Zene

2010.01.24. 00:16 stermi

A sorozat 3. része: Európa Kiadó - Itt kísértünk (1993)

Ma azt mondogatni zenei műfajra, hogy "alternatív", kritikai körökben a legnagyobb gyalázatosság. De az Európa Kiadó a '80-as években valóban, tényleg a fő vonaltól eltérő, azaz ilyen szempontból alternatív zenét játszott. Ezt a szempontot figyelembe véve pedig talán megengedhetem magamnak, hogy az "Itt kísértünk - Love '92"-t a '80-as évek egyik legjobb alternatív bandájának hattyúdalaként említsem. Olyan az egész, mintha éreznék, hogy már nincs akkora jelentőségük a saját vonalukban, mint korábban volt. Gondoljunk csak bele, '93 már egy új generációé volt: volt már nekünk Kispál, Tankcsapda, PUF...és ebben az átértékelődött zenei (és szövegi) világban az Európa Kiadó a háttérbe szorult. Ők, maguk játszották ezen a lemezen, hogy "Örökké elmegyünk, pedig sehol se várnak ránk, és mindig csak képeket hagyunk magunk után." 1 évre rá aztán fel is oszlottak, hogy Menyhárt Jenő elrepüljön Amerikába, és ott "zöldeskedjen". Érdemes sorolni még a hattyúdal-hatású idézeteket a lemezről: "Ez csak egy éjjel, és épp most törik ezer darabra szét". Törik, szép lassan. "Egy élet kell, amit érdemes élni, egy fájdalom, amihez ragaszkodunk." Még ha az ezeket a sorokat tartalmazó "A tied akarok lenni" egyértelműen szerelmes szám is, vontam párhuzamot a férfi-nő szerelem, és az együtt zenélés szerelme között. "...egy fájdalom, amihez ragaszkodunk..." azaz már nem csinálunk semmi újat, önmagunkat ismételjük, már senkit sem érdeklünk, mégis csináljuk, merthogy imádjuk, és ehhez ragaszkodunk. Akár így is énekelhette volna Menyhárt Jenő. Az pedig, ahogy az egész emberiség nevében énekli, hogy "Mi itt kísértünk egymás kísérteteiként", egy azóta semmihez sem fogható önvallomás. Pofán csapja az egész világot, amiben folyamatosan hülyít a média, az állítólagos közvélemény, háborúk dúlnak már nagyon régóta, de mindezek között valahol bizony pofán csapja saját magát is. Az önmagát egy ideje már csak ismétlő Európa Kiadót. Nemrég említettem egy ismerősömnek, hogy egy zeneileg olyan energikus zenekar, mint az Európa Kiadó, mennyire hiányzik a mai magyar zenei vonalból. Mire az illető azt válaszolta, hogy az azért egy másik korszak volt, amikor ők játszottak. Valószínűleg ez a bizonyos korszak volt az, ami már 1993-ban is lejárt, és amit 1 évvel később maga, a zenekar is lezárt.
Az "Az időnél gyorsabban" című dal ebből a szempontból viszont speciel egy nagyon érdekes, külön kis világ: pont arról próbálja meggyőzni magát, hogy miért lenne érdemes mégis folytani a zenélést. Valamikor a XIX. században egy Spencer nevű biológus  mondta, hogy a világ lényegében megismerhetetlen, mivel minden pillanatban változik. Ennek a vonalán továbbhaladva olyan ez a dal, mintha arról győzködné saját magát a zenekar, hogy saját maguk is változnak minden pillanatban, a zenekar úgy egyben szintén, és konkrétan ez az egyetlen olyan dal a lemezen, ami pont emiatt bizakodásra adhatna okot. Folytatás nem lesz, marad az önismétlés. "Hallod, ahogy éjszaka sikítok, Hallod, ahogy elnyeli a csend?" A csend egy időre elnyeli őket, aztán az idő az ő önismétlés-elméletüket igazolja. 2004: a bizonytalan idejű, de mindenképpen hatásos visszatérés. És ez így van bizony minden zenekarnál... mert "nem bízhatsz meg még az emlékeidben! A jövô sem az már, mint ami volt."
 

Szólj hozzá!

Címkék: 1993 európa kiadó a legjobb magyar lemezek itt kísértünk


A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalletra.blog.hu/api/trackback/id/tr881696752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása