Hajnallétra

Bizonyára merészségnek tűnik párhuzamot állítani a két "Levél nővéremnek"-lemez, illetve Bacsó Péter 1969-es filmklasszikusa és annak folytatása között. Én mégis megpróbálom: ugyanis szerintem azt a magyar kultúrtörténeti szerepet, amit a filmtörténetben az "A tanú" illetve a "Megint tanú" töltött be, azt a zenében a "Levél nővéremnek" első és második része. És még a (hagyományos) kritikai megítélésük is hasonló: a második részek mindkét esetben érdektelenebbnek tartottak lettek, holott - és itt sokadszorra is szembeszállok a nagykritikával - a célját mindkettő elérte. Amíg az első részek az ún. "szocializmus" sumákságait, emberi sorsait, csapdáit mutatták be, addig a másodikok - a rendszerváltáson már túl - a kapitalizmus, az új lehetőségek veszélyeire hívták fel a figyelmet. És mindegyiknek megvolt a maga létjogosultsága. Nem egymáshoz kéne mérni őket, hanem a korokhoz. Vagy ha egymáshoz mérjük őket, akkor össze kéne hasonlítanunk a magyar "szocializmus" és a mai kapitalizmus korszakát, amibe ők maguk belevágták a fejszéjüket, és kifaragták ezt a négy magyar kordokumentumot. Itt érdemel még említést Tamás politikai korrektsége, aki Jancsóval, Cserhalmival, Mucsival, Schererrel dolgozott együtt hosszú hosszú időkig, a vadszabadságot jelképező Indiántáborokat szervezett, saját magát mégis egyértelműen konzervatív beállítottságúnak tartotta, és jó barátságot ápolt például Orbán Viktorral, aki egyébként a 2009 augusztusa körül a netre felkerült családi videóján grillsütés, és az ország jelenlegi (!) helyzetének elemzése közben pont a szóban forgó lemezről idézett egy sort: "Túléltük bár, de igénybe vett." (Igaz, ha tovább folytatta volna, már önmagával kerül szembe: "S most itt vagyunk egy újabbfajta nagy pocsékolásban..."). A lemeznek Tamással közös szerzője az a Másik János is, aki már anno az első "Levél nővéremnek"-albumon is szerepelt, akkor azonban - Egy önvallomásban szerepeltek szerint - éppen valami nő miatt Tamás és János között nagyon nem volt teljes az összhang. Bereményi szerint az első "Levél nővéremnek"-lemez lehetett volna sokkal jobb is, ha a két dalnok nincs éppen haragban egymással. Ezen a lemezen nincsenek haragban, és ez érzékelődik is a felvételeken: a feszültségében is szomorú lemeznek a feléneklés az egyetlen feszültségmentes összetevője. Ahogy a "Budapest 2", vagy a "Volt osztálytárs" szólnak, abban egyszerűen érződik a felszabadult összhang a két énekes között.
Most kicsit közelebbről a tartalmat: Ez a második anyag sokkal erősebb, tragikusabb, mint az első. Talán pont abból adódik, amiről szól: amíg a "Levél nővéremnek" tele volt nagyon személyes esetekkel, amik mégis korjelenségnek számítottak akkoriban (a "főszereplő"-t egy régi nő miatt kidobja a felesége, akinek ezáltal nincs hova mennie, régi emlékeken mereng, önmagát szinte nosztalgiába fojtva), addig ez sokkal egyértelműbben szól szélesebb tömegekhez (mert megteheti, hiszen a rendszerváltás után vagyunk), miközben csupán a főhősnek csak egy nyári napját hallgathatjuk végig, természetesen fővárosi szemszögből. "Áll tükröződve folyónak szélén, itt van a város ezrednek végén"... zenével együtt tényleg igazi ezredvégi hangulatot áraszt magából. Hamisítatlanul ezredvégi, budapesti lenyomat. Vannak itt kurvák (ironikus megfogalmazásban: "Heló ti gyönyörű kislányok, de szépen is libegtek."), rendőrök ("Ti szigorú férfiak, miért is rángattok engemet?..."), múlt után sóvárgó volt osztálytárs, koldusok az aluljáróban, angol regényt olvasó nő a metrón, szemétben turkáló megöregedett tanárnő, lecsúszott eszpresszózongorista, sőt, legnagyobb meglepetésként még a levél címzettje, Irén is feltűnik. A tv-ben.
A "Levél nővéremnek II." óta mindössze 2 olyan magyar lemez jelent meg, ami ha nem is ennyire, de megközelítőleg ennyire beletalált megjelenési évének a közhangulatába. Természetesen ezekről is írok majd.