Hajnallétra

Tamás nagyszerű egyéniség. Cipő is az, csak másképp. Ezen a lemezen viszont - ami valójában nem tartalmaz többet, mint egymás dalainak a Republic alapjaira való éneklését - nagyon egymásra találtak. Jól állt Tamásnak ez a "Republic"-os közeg és a Republic is pályafutásának szerintem máig a legjobb munkáját végezte, amikor a saját fazonjára alakította Tamás dalait. A "Budapest" riffjei például Republicos mércén mérve máig a legvagányabbak, és úgy ültették át ezt a '77-es (!) dalt az ezredforduló hangulatába, hogy az csak na. Nem mellesleg pedig ez az utolsó Republic-anyag, ami zenei kajlaságával, ami valahol a leggagyibb punk és a népzene határán mozog (és mozgott mindig is), még mindig jó tud lenni. A XXI. század már nagyon nem lett a Republicé, érdektelen lett az általuk képviselt elektromosgitáros-hegedűs-népdalos hejehuja, illetve a stílust elég durván darabjaira kapkodták szélsőjobbos zenekarok, gondolok itt első sorban a Kárpátiára. Ez az album viszont egy olyan - akármelyik évszakban hallgatható - gyönyörűség, és olyan stílusbeli együttműködés, amire valószínűleg csak Gryllus Dániel figyelt fel, amikor kitalálta a "Hangzó Helikon"-sorozatot, amiben ismert énekesek ismert költők megzenésített verseit éneklik, Ady vers-átdolgozásait például 2004-ben pont Cseh Tamás énekelte fel. Tisztelet egymás munkái iránt, viszont egyúttal bátor kiforgatása is annak (a Republic még korábbi önmagát is bravúrosította ezen a lemezen, a "Gyerek vagyok" például Cseh Tamás hangjával egyszál zongorakísérettel szólal meg). Slágergyűjtemény-hallgatóknak talán kevésbé érdekes, az alkotóknak viszont örökre szóló élmény marad, hogy ez a közös produkció létrejött. Ritka az ilyen zenei alázat, viszont nem az egyetlen ilyen az ezredfordulón.