Hajnallétra

A PUF sok-sok éves hosszú szünet után úgy robbant vissza az alternatív zenei életbe ezzel az új anyaggal, mint a huzat. Az anyagon látszik a sok éves munka úgy zeneileg, mint szövegileg. A legelső dal egyszerűségében például máris szerényen megfogalmazza, hogy nem akarnak ők újabb sztárzenekar lenni, pedig a dalnak csupán annyi a szövege, hogy "Most már nem szól semmiről,/ az régen volt, hogy bármiről/énekelt az énekes,/ azt hitted, hogy lényeges." Van itt még hiába várt apokalipszis, tréfálkozó Isten, megjelenik a születés csodája 2 dalban is, egyikük az "Angyal" című dal, amiben Lecsó úgy fogalmaz, hogy egyáltalán nem világos, milyen érzésről beszél, amikor azzal zárja a dalt, hogy "se hús, se kincs, se szerelem, mindent te jelentesz nekem." Azóta egy interjúból kiderült számomra, hogy a dalt az akkor születendő lányához írta. Innen üzenem a Leskovics családnak, hogy remélem, jól van a kislányuk, akiből azóta azért már többé-kevésbé nagylány lett. Jól kezdődött az élete. Bár hozzám írtak volna dalt a születésemkor...
Aztán itt van a legvadabb, számomra kedvenc PUF-szám, igazi fiatalos lázadás az egysíkúság ellen a "Sorozat" című dal. Ha hasonlítanom kéne, merném mondani, hogy ez az én magyar "Smells like teen spirit"-em, legalábbis hasonló érzést kelthet bennem, mint ez a Nirvana-dal az akkori tinédzserekben. Őrületesen jó, szívbemarkolóan agresszív és őszinte. Ennek szinte az ellentéte, és mégis ugyanilyen hatásos a "Néha" című szám, ami egy öregedő, 30-40 közötti ember melankolikus gondolatait írja le: "Annyira fáj, és annyira jó!" Na, ez a lemez pont ilyen, majdhogynem egy az egyben: annyira fáj, és annyira jó. Az egyik fele gyógyír a másikra, viszont a másik fele szörnyű mélységekbe rántja az embert az egyikhez képest. Íme egy lemez, ami egyszerre Ég és Föld.
Köszönjük az évezred legbizonytalanabb nyitását, Pál Utcai Fiúk!