Volt '98-ban a Blabla, a Private Moon Records-nál, ahol Bérczesi Robi még Pierrot kezei között úszott a magyar rockélet tengerén. Pierrot pedig szép lassan elengedte őt. Robi elkezdett szabadon, szinte buddhista módon sodródni. Egymagában felvett egy anyagot, aminek aztán váratlan, és rövid életű segítségként megkapta Dióssy D. Ákost, Kispálék billentyűsét. Ez az első hiperkarma-lemez tehát tulajdonképpen jelentős részben egy Robi-szólóanyag. Ez amúgy hallatszik is, ha összehasonlítjuk a hiperkarma - igencsak hangszervirtuóz - második lemezével. Robi ekkor még nem volt súlyos, elhúzódó mélységekben, tiszta fejjel tartózkodott Budapesten, ami valószínűleg "ezerszer színesebb, mint a képeken". Én élvezem. És úgy néz ki, itt még Robi is élvezte. Megírta a - szerintem - legszebb magyar szerelmes dalt, a zenekar és a lemez címadó dalát: előszeretettel idézgetem magamnak, hogy "mindent, ami fájt, én a kukám mellé tettem, most semmi nem a régi, most tényleg más lesz minden, és a folyóparton állunk a világ végén ketten, ott senki se járt", satöbbi...ez a 2000-es évek elejének az egyik legérdekesebb szövegű anyaga, aminek nyomvonalán továbbfejlődhetett volna a magyar rockélet, ahelyett, hogy Bérczesit elfelejtve mára a legkínosabb Kispál klónok alakuljanak. És sajnos, mint tudjuk, a hiperkarma is csődbe jutott Robi kirohanásai miatt, aki azóta valószínűleg a pokol legsötétebb bugyrait járta meg, néha szólókoncerteket adott, most pedig a Biorobot, illetve a Panírozott Barikák nevű új zenekaraival újraéledni látszik ennek az első-hiperkarmás lemeznek a stílusában. Íme egy magányos gyöngyszem a magyar rock'n roll tengerében.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.