Hajnallétra

A Napoleon Boulevard, illetve szülőatyja, a Solaris zenekar tagjaira nem jellemző a tartós együttlét, én ennek ellenére most mégis reménykedek a folytatásban: ez a Január 30-ai visszatérés remekül sikerült!
Akik esetleg nem tudnák, kikről van szó, azoknak egy gyors áttekintést adok: volt valamikor a '80-as évek legelején egy szöveg nélküli, instrumentális - alapvetően rock-, néha már-már erősen a dallamosabb metálba hajló - zenét játszó zenekar, a Solaris, aminek a története szintén megérne egy külön misét, most azonban egy óriási kerülővel legyen elég annyi, hogy 1 lemeznél többet az akkori egyetlen hanglemezgyártól nem tudtak kikönyörögni, az ugyanis nagyon nem volt vevő az efféle instrumentális muzsikára (szemben a japánokkal, de ez megint csak a Solaris története, szóval ebbe most nem mennék bele mélyebben...). Ezért a zenekar tagjai egy siófoki tanárnővel, az aranyhangú Vincze Lillával kiegészülve megalapították a Napoleon Boulevard zenekart. A NB eredeti formációja is csupán 1990 elejéig létezett, utána a tagok a legkülönbözőbb helyeken fordultak meg (ezt is bőven tudnám részletezni, 1995-ben például átmenetileg újjáéledt a Solaris, de most legyen elég ennyi), és érte őket egy tragédia is: egyikük, Cziglán István gitáros 1998, december 27-én gyomorvérzésben meghalt. Itt érdemes kiemelni azt a tényt, hogy '98 óta bármilyen Solaris-, illetve Napoleon Boulevard-produkció került a közönség elé - legyen az új lemez, alkalmi koncert, vagy DVD - minden alkalommal megemlékeztek elhunyt barátjukról.
Ez pedig így volt 2010. január 30-án is, de ne rohanjunk rögtön a koncert közepébe. A szervezésre a lehető legjobb szó a "jófejség". Akik nem emlékeznének erre az alig 1 héttel ezelőtti ominózus napra, azokat tájékoztatom, hogy azon a szombati napon akkora hó esett, amekkora évek óta nem volt. Erre mit csinálnak a szervezők? Mondván, hogy sokan jelezték nekik, hogy elindultak, de a nagy hóban elakadtak, egy fél órával arrébb csúsztatták a koncertet. A kezdésre egészen szépen meg is telt a SYMA csarnok függönnyel elválasztott egy negyede. Az öregedő, 40-es évek végét, illetve 50-es éveit taposó zenészek felballagtak a színpadra, hogy fokozatosan felerősödve és végül a színpadon megfiatalodva lezenéljék a közönség fejét. Kedves emberek, így kell kezdeni egy koncertet: sejtelmes kezdés, Kollár Attila (fuvola) tölcsérbe beszél, búgva, prózában: "Pontosan, terv szerint...". Majd a bevadulásra fellibben a színpadra Vincze Lilla, aki kiteljesíti a Napoleon Boulevard rajongóinak álmát. Ez a dal szól, mint az atom! A Cziglán István helyett kreatívan játszó Vámos Zsolt is kiválóan kiegészíti a csapatot. Erre nincsenek szavak. Süvít a dal a szélben. A youtube-on erről nincs videófelvétel, szemben néhány másik számmal, aminek egyébként a felvételét a SYMA, mint a koncert helyadója, nem is engedélyezné. Úgy látszik, ezen az estén vagy lágy szívűek voltak a biztonsági őrök, vagy egyszerűen csak ők is nagyon élvezték a koncertet, nekik is öröm volt látni ezt az utoljára közel 20 éve együtt látott zenekart.
Természetesen - főleg így 1 hét elteltével - nem tudnám sorban felidézni a hallott dalokat, de azért vannak a dologban kifejezetten maradandó, illetve megdöbbentő dolgok. Az az igazság, hogy voltak a koncert alatt a zenekarnak olyan húzásai, amik azért talán megdöbbentik a közönséget egy 25 éves Napoleon Boulevard-koncerten, aminek elvileg a felszabadult vidámság lenne a célja. Azt viszont a vidámság mellett is be kéne látni, hogy a Napoleon Boulevard dalszövegei sosem voltak vidámak. A "Júlia nem akar a földön járni" például azért érdekes kivétel a magyar slágervilágban, mert magyar slágerek általában azok szoktak lenni, amik valamiért erősen kilógnak az azt tartalmazó lemezről, vagy szándékosan bugyuta, közhelyes szövegük van. Így járta meg a Tankcsapda az "Örökké tart"-tal, ezért csinált direkt tartalomtalan popdalt a KFT az "Afriká"-val, így tette ugyanezt átgondolatlanul és csavar nélkül az Exotic a "Trabant"-tal, és még hosszasan lehetne sorolni a példákat. Ezzel szemben Erdész Róbert (billentyűk, dalszövegek többsége) a legnaivabban gondolt és mondott ki dolgokat a dalokban, nem véletlenül járta meg annak idején kétszer is a cenzúrát a zenekar, először a legelső, berobbanó slágerükkel, a "Kérlek ne félj/Ugye eljönnek ma a repülők"-kel, majd később az "Európa visszavár"-ral. A burkolt, sajnálkozó "társadalomkritika" (csak jobb szó híján használom ezt, ugyanis igazából nem az...inkább önsajnálat a társadalom miatt) hol nagyon rejtve, hol egyértelműbben jelent meg a zenekarnál, és a "Júlia..."-ról valószínűleg egyik rádióhallgató sem gondolná, hogy abból a kedves angol mondásból ered a szöveg ötlete, hogy "Aki egy fejjel magasabb a többinél, annak le kell vágni a fejét...."
Ez a hatalomtól való félelem valójában olyannyira sajátja mai napig a zenekarnak, hogy a koncerten, a "Mennyből az angyal" című dal közben hátul, a kivetítőn egy ronda téglafalos felületen többször átgurult néhány orosz tank, valamint megjelent Hitler és még a horogkereszt is (gyerekek, nem lesz ebből botrány...??? Mintha az említett jelzés tiltott lenne. Újabb naiv provokáció? Valami vak, buta, ál-liberál politikai szervezet ezért úgy kicsinálhat még titeket...), miközben időnként angyalok próbáltak felszállni, de aztán a súlyuk lehúzta őket. Mindezt olyan szöveg alatt, hogy "Mennyből az angyal eljött hogy segítsen, de úrrá lett rajta a kétségbeesés".
Visszatérve a 25 éves születésnaphoz képest megdöbbentő dolgokra, volt itt egy már említett megszakítása a koncertnek: a zenészek szép csendben levonultak, miközben felvételről ment a "Miért múlik el?" című Napoleon Boulevard-szerzemény, aminek szerzője a '98-ban elhunyt Cziglán István volt. A dal közben a kivetítőn róla láthatott (emlék)képeket a nagyérdemű. Ekkor gondolkodtam el, egy kicsit meghatottan: vajon milyen ember lenne, ha élne? Hogy nézne ki? Milyen gesztusai lennének? A zenekar tagjait még október végén volt szerencsém személyesen, eredeti életnagyságban is látni a Napoleon Boulevard klubban, és mindegyikükre tudnék valami jellemző tulajdonságot mondani...kivéve Czigire. Tudom róla, hogy irónikus, szarkasztikus humora volt, de azon van a hangsúly, hogy "volt"...és itt meg is áll a dolog. Az emlékek itt már kevesek. Talán ő is tudta? Ő is tudta, hogy beszélni kevés? Tudta. Nem véletlenül kérdezte az említett "Miért múlik el?"-ben, hogy "Lelkünk mélyén őrzött titkok miért válnak közhelyekké? Vágyainkat miért rejtjük olcsó szavak mögé?"
Említést érdemel még Gömör László fergeteges dobszólója, amire - azt hiszem - szükség volt úgy a közönség, mint a saját maga szempontjából is. Emberileg elég pesszimistán látja a saját helyzetét, vagy ahogyan körülbelül a Napoleon Boulevard-klubban ő maga fogalmazott, "nem igazán érzi otthon magát ebben a világban". Az ilyen embernek kell helyzet, ahol gátlások nélkül kitombolhatja magát úgy lelkileg, mint fizikailag, ez pedig egy dobszóló formájában zseniálisan megvalósítható. Mindenképpen megérdemelte a külön blokkot, jól láthatóan ő maga is élvezte. Plusz pont a zenekarnak azért a rövid ideig látható kivetítésért Laci magánszáma közben, hogy "Ez itt a dobszóló helye".
Aztán érkezett egy kellemes vendég a színpadra: Gerendás Péter vezette be fantasztikusan klasszikus akusztikus gitárjátékával az "Egyszer talán" című NB-dalt. Az est további meghökkentő meglepetése plusz két zenekar fellépése volt. Na nem nevezhetőek sem elő-, sem utózenekarnak, figyelembe véve azokat a tényeket, hogy mindketten kb.: a koncert közepe felé tűntek fel, és mindketten 1 dalt játszottak csupán. Valamint figyelembe véve azt is, hogy tagságuk bizony igencsak átmenetet képez a Napoleon Boulevard tagságával. Na jó, elég az utalgatásból. A lényeg, hogy a koncert közepe felé a névadó dal erejéig zenélt egyet a Solaris zenekar, a gitároknál ezúttal itt is Vámos Zsolttal. Pócs Tamás basszusgitáros azt említette apropónak, hogy a Napoleon Boulevard 25 éves ugyan, a Solaris viszont 30; ezért tehát kettős ünneplésre gondoltak. Ebből végül 3-as lett, bár nem tudom, észrevette-e személyes zenekari kedvencem (Erdész Róbert), hogy "Cabaret" nevű formációja, amely eddig egyetlen lemezt készített (itt írtam is róla nemrég), idén éppen 18 éves. A másik plusz fellépő zenekar ugyanis a Cabaret volt, aminek egyébként a 18 év alatt ez volt élete első fellépése, ahol az énekhez  előrekerült az addig a háttérben diszkréten vokálozó Ullmann Zsuzsa. Ezek után az említett lány óriási tapsot kapott. Az a bizonyos egy dal a "Kisember" volt, közreműködött a doboknál Szentmihályi "Michael" Gábor, illetve visszatért erre az időre Gerendás Péter.
A koncert vége felé Pócs Tamás jelezte, hogy a most következő "Uram segíts!" régebben mindig a koncert legvégén szokott szerepelni, mire valaki a közönségből jól érthetően bekiabálta, hogy "De most nem!". Ezt Tamás is megerősítette, és így is lett: az "Uram segíts!" után először vonultak le a színpadról, majd jött a ráadás-blokk, és mivel még azután sem engedte el őket a közönség, feljöttek, és még egyszer eljátszották az aznap egyszer már hallott "Mylord"-ot. Vincze Lilla ígéretet tett arra, hogy folytatják még, amivel kapcsolatban nagyon remélem, hogy valóban így lesz.
Lehetne morogni azért, hogy bizonyos beígért dolgok nem érkeztek meg, volt szó teljesen új lemezről új dalokkal, szó volt arról is, hogy ezek közül talán a koncerten is játszanak valamit, ez nem valósult meg...ez az üröm az örömben. Ugyanakkor azt elérni, amit a Napoleon Boulevard a 2009-es évben, illetve ezen a '10-es koncerten elért az újrahangszerelt "Best Of"-lemezzel, illetve ezzel a koncerttel, igazán nem kis dolog. Ismerem a fiúk időbeosztását, illetve teherbírását. Erdész Robi stúdiózik, reklámzenéket ír, Kollár Attila polgári foglalkozásban a mai napig orvosként dolgozik, és nyilvánvalóan a többiek is külön-külön el vannak havazva dolgokkal. Ezek mellett megszervezni egy óriási, 25 éves nagy ünneplést, nagyon nehéz feladat. Úgyhogy igyekszem nem mohó lenni, és egyszerűen csak megköszönöm Lillának és a fiúknak ezt az így is felejthetetlen élményt! És nagyon remélem, hogy találkozunk még!
Innen kívánok nekik rengeteg kitartást és sok sikert az elkövetkezendő időszakra!